Ünnepélyes szobor és parkavató

Kategória: Hírek

 

Németh József, kaposszerdahelyi festőművésznek állít emléket a somogyi településen felavatott 1956-os park, amelyet a szintén róla elnevezett utcában adtak át ma. Az 56-os Emlékbizottság sikeres pályázatának köszönhetően 3 és fél millió forintból épült meg a játszótérrel kibővített liget. Az ünnepélyes átadón Prépost László, Kaposszerdahely polgármestere kiemelte: a helyiek is segítettek a munkában, így a település közös érdeme az új park.

Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő, Fidesz:
1956-ban hosszú, csendes félelem után hősi erővel tört fel az életösztön. Olyan életerő tört fel a magyarokból, amibe az egész világ beleremegett. Mit is akartak? Elegük lett a kilátástalanságból, a szegénységből, az intézményes hazugságból.

Ezért lázadt fel a magyar nép 61 évvel ezelőtt. A falu szülöttje, Németh József is ezt elégelte meg, aki ekkor a Képzőművészeti Főiskolán tanult.

 

 

Prépost László, polgármester, Kaposszerdahely:
Egy véres zászlóval érkezett meg a társaihoz, amiről elmondta, hogy ebben hősi halált halt egy 16 éves lány. Ezután halálra ítélték és bujkálnia kellett, itt Kaposszerdahelyen is bujkált, de nem találták meg. Az egyik tanára kérésére kapott kegyelmet, aki elment Kádár Jánoshoz és azt mondta, hogy egy ilyen nagy tehetségű ember nem lehet, hogy kivégzésre kerüljön.

A később festőművésszé vált Németh Józsefről elnevezett utcában kapott helyet az a park, amely az 56-os Emlékbizottság sikeres pályázatának köszönhetnek a kaposszerdahelyiek. Az ünnepélyes átadón Prépost László úgy fogalmazott: a falu egészének köszönhető, hogy az emlékhely létrejött.

 

Prépost László, polgármester, Kaposszerdahely:
Sok társadalmi munkát végeztek, de nem csak társadalmi munkát, hanem anyagi forrásokat is beraktak saját maguk. Például itt balra látható egy ivókút, amit a helyi lakosok adtak össze anyagilag is, valamint a szobornak az alsó világítását is.

Az eseményen dr. Neszményi Zsolt arról beszélt: egyre több településen emlékeznek meg ilyen módon az 1956-os hősökről.

dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott, SMKH:
Tavaly október 23-án pont Karádon vehettem részt egy hasonló ünnepségen. Jó tudni azt, hogy sok olyan somogyi település van, ahol próbálják megőrizni 56 emlékét és helyi hősök is vannak, akikre emlékezhetnek.

Az emlékhelyen Horvát-Béres János kaposszerdahelyi fafaragó szobra tanúskodik az 1956-os hősökről.